Szerző: TippMixx

Elképesztően szomorú részhez érkeztünk. Minden szurkoló pontosan tudja milyen szörnyű az az érzés, amikor kedvenc csapata elhasal. Az alábbiakban rangsorolni is fogjuk a sport leggusztustalanabb szavának fajtáit.

„Ami nem öl meg, az erősebbé tesz.” – Nietzsche

Körülbelül egy éve olvastam a lassan példaképemmé váló Bill Simmons cikkét, amiben különböző osztályokra bontja a vereségeket. A napokban eszembe jutott, hogy meg kéne írnom a frissített (hiszen lassan egy évtizede írta), magyar (hiszen nem mindenki beszéli az angol nyelvet) változatát.

Neki is van egy véleménye, nekem is. Ettől még fontosnak tartom, hogy a cikk elejére idetegyem nagybetűkkel: az ötlet mindenképp az övé, nekem pedig eszem ágában sincs lekopírozni a munkáját. Nem rám vallna.

Az alábbiakban a vereség 10 legkeményebb fajtáját olvashatjátok, egyéni véleménnyel, több sportpéldával is. Hogy miért van erre szükség? Egyrészt, hogyha a jövőben egy csapat valamelyik kategóriához illő vereséget szenved, könnyen vissza tudjak küldeni ide mindenkit a definicióért. Másrészt, hogy az adott szurkolók lássák, volt már ilyenre példa.

Sportrajongók, kössétek be magatokat, szívbemarkoló utazás lesz.

10. Az erősebb kutya

Egyre gyakrabban előforduló, még kiheverhető kategória.

Az erősebb kutya vereségben csapatod a meccs előtt egyértelműen a gyengébb együttes, mégis végig küzd, és jeleit mutatja, hogy nyerhet. Az átlagszurkoló itt követi el azt a hibát, hogy habár a fejében ott motoszkál a vereség gondolata, elhiszi, hogy kedvencei képesek a diadalra. Természetesen a meccs végén beigazolódik az erősebb kutya szabálya, és a jobb csapat nyer.

Általános példa:

Nem kéne teniszt felhoznom (mert mégis csak csapatsportokról beszélünk most), de remélhetőleg mindenki emlékszik a tavaly nyáron játszott Roger Federer – Andy Roddick wimbledoni döntőre. A felek négy játszma után 2-2-re álltak, az amerikai pedig nem adta magát az utolsó szettben. Temérdek meccslabda volt a kezében, de valahol érezni lehetett, hogy a svájci világsztár tartani fogja magát. A 16-14-es utolsó szettel végül a jobb játékoshoz került a trófea.

Személyes emlék:Temérdek egyetemi kosárlabda találkozó. Az erősebb kutya vereség itt érvényesül a legjobban, hiszen a March Madness-ben már egy vereség a torna végét jelenti. A derbi előtt mindenki által leírt kiscsapat tartja magát, vezet is, a kommentátor üvölt, a cserejátékosok extázisban ugrálnak a kispad előtt… Aztán az erősebb kutya mégis nyer.

9. Az ordenáré zakó

Az a találkozó, ahol a felek nagyjából egy erőt képviselnek, mégis csapatodnak egy percig sincs esélye a győzelemre. A hátrány egyre nő, a percek egyre lassabban telnek, de te nézed még, mert hű szurkoló vagy, és mert a szíved mélyén bízol benne, hogy van remény felállni. Természetesen nincs.

Általános példa:

A pár nappal ezelőtti Barcelona – Real Madrid 5-0-ra végződő találkozó tökéletes példa.

Személyes emlék:

A tavalyi NBA rájátszás második köre egy izgalmas keleti párharcot festett fel. Az Atlanta Hawks nyögvenyelősen túljutott a Milwaukee Bucks-on, így az Orlando Magic otthonában kezdhették a keleti konferencia elődöntőjét. Emlékszem, izgalmas párharcot vártam.

Ehhez képest körülbelül 10 perc alatt meggyőződtem róla, hogy a Hawks-nak esélye sincs továbbjutni. A Magic 43 ponttal nyerte az első találkozót, majd sima négy meccs után söpörte a sólymokat.

8. Az alfahím

Kezd nehezedni a helyzet. Az alfahím vereségben csapatodat az ellenfél sztárjának dominálása nyírja ki. Egyetlen játékos sziporkázik, teljesen lényegtelen, hogy mit próbál ki kedvenc edződ, semmi nem hat az alfahímre. Te pedig ülsz, csóválod a fejed, és nem tehetsz semmit.

Általános példa:Peyton Manning vagy Tom Brady számtalan alfahím meccset húzott elő a tarsolyból. A kosárlabdában Michael Jordan Suns, Sonics, vagy Jazz elleni döntő találkozói érdemlik meg ezt a megnevezést.

Személyes emlék:

LeBron James a 2007-es konferenciadöntő ötödik mérkőzésén. Az összes Pistons szurkoló rémálma.

James 48 ponttal, 9 lepattanóval és 7 gólpasszal zárt a detroiti közönség szeme láttára. A kétszeres hosszabbításos meccsen csapata utolsó 25 pontját ő dobta (az utolsó 30-ból 29-et), amiben benne volt a győzelmet érő két pont is két másodperccel a vége előtt.

7. A hirtelen halál

Leginkább jégkorongban és labdarúgásban megfigyelhető vereség. Hokiban természetesen a hosszabbításban bevitt győztes gólt nevezem hirtelen halálnak. Fociban az aranygólt sajnos törölték (ahogy tették azt utódjával, az ezüstgóllal is), így a büntetőpárbaj elvesztése tartozik ide.

Általános példa:

A tavalyi Stanley kupa hatodik mérkőzésén tanúi lehettünk mindenidők legcsendesebb hirtelen haláljának. Patrick Kane úgy lőtte be a meccset (és a bajnokságot) eldöntő gólt, hogy a játékosok örüléséből tudhattuk meg a győztes kilétét. A gólt jelző duda nem jelzett, a gólt jelző lámpa nem világított, a bírók tanácstalanul nézték egymást, a philadelphiai szurkolók pedig nem reagáltak semmit döbbenetükben.

Elképesztő jelenetsor.

Személyes emlék:

Talán a legkorábbi sportesemény, amire emlékszem életemből. Az 1996-os labdarúgó Európa bajnokság döntőjében valamilyen oknál fogva Csehországnak drukkoltam. Emlékszem, édesapám Németországnak, mi pedig ritkán szurkoltunk ugyanannak a csapatnak. A csehek egy kamu tizenegyes révén (Karel Poborsky körülbelül négy métert repült, hogy a tizenhatoson belül érjen földet) szereztek vezetést, a csereként beállt Oliver Bierhoff egyenlítése után pedig jöhetett a hosszabbítás.

A két évvel korábban hozott aranygól szabályt egyetlen egy tétmeccsen se „alkalmazta” egy csapat sem. Természetesen az első nagyobb kupa, az EB döntőjére tartogatták. Mondhatom, hogy a semmiből jött. Ismét Bierhoff rúgta a gólt, ami megpattant, hogy aztán Kouba kapusról a fizika törvényeit meghazudtolóan csorogjon be a gólvonal mögé.

Mondanom sem kell, hogy körülbelül egy hétig nem lehetett hozzám szólni.

6. A bétahím

Az alfahím nagybátyja. Másik megnevezése legyen az „A sehonnai bitangember”.  Hasonlóan egy játékos veszi kezébe a dolgokat az ellenféltől, csak éppen egy olyan ember, akire az ég adta világon senki nem számít – még az ellenfél szurkolói sem. Ettől lesz még idegtépőbb.

A fontos pillanatokban emberünknek általában 100-ból 99-szer momentuma sincsen, ám most mindent magára vállal, és képtelen rontani. Mi pedig képtelenek vagyunk ezt megemészteni.

Gyakori eset, mikor az ellenfél sztárjátékosa a meccs előtt vagy meccs közben megsérül, és valakinek (a bétahímnek) a helyére kell lépnie.

Általános példa:

Mivel nem volt még baseball példa, emlékezzünk csak az idei rájátszásban Cody Ross-ra a bajnok San Franciscoból. Karrierje 7 éve alatt a Giants az ötödik csapata, mondhatjuk tehát, hogy sehol nem volt stabil játékos.

Emberünk a tavalyi alapszakaszban 525-ször üthetett – 141 ütést, 14 homerunt és 65 RBI-t ért el. A rájátszásban viszont mintha nem is ő lett volna. Mindössze 51 AB alatt hozott össze 10 ütést, 5 homerunt és 10 RBI-t. Ennek legjobban a Phillies szurkolók örülhettek, ugyanis a párharc első 3 találkozóján 3 homerunt és 4 RBI-t termelt ellenük. A bétahím faktorja kellett a kiesésükhöz.

Személyes emlék:

Miután a 2004-es NBA döntőben kiszurkoltam a Detroit Pistons győzelmét a Los Angeles Lakers ellen, ugyanezt próbáltam megtenni egy évvel később is – ezúttal a San Antonio Spurs ellen. Külön cseresznye volt szimpátiám tejszínhabján, hogy a Spurs a szeretett Suns-om ütötte el a konferenciadöntőben.

A felek 2-2-vel álltak az ötödik találkozóig, ahol is egy bizonyos Robert Horry vette kezébe az irányítást.

Big Shot Bob számtalan meccset eldöntő dobást süllyesztett el az évek során (nem véletlenül van emberünknek 7 bajnoki címe), de úgy igazán senki nem várta tőle, hogy periódusokon keresztül domináljon. És mégis… (Hatalmas sóhaj…) Horry 21 pontot dobott csapata utolsó 32 pontjából – egy ember, aki az egész alapszakaszban a cserepad legvégén ült. A döntő kulcsfontosságú meccsén mégis előlépett, dobott, zsákolt, bónuszként pedig bedobta a győztes hármast is 2 pontos hátrányban. És a faszi egy rohadt pontot nem dobott az első félidőben!

Ráadásul Will Smith hasonmás.

5. A zombizálódás

Saját szó, saját definíció. A zombizálódás az az állapot, mikor csapatod a vereség után elvileg meghalt, gyakorlatilag viszont van még előttük meccs, de a vereség ezeket már teljes kilátástalanságba helyezi. A legjobban ez az amerikai sportokban (mínusz amerikai foci) megfigyelhető, ha a rájátszásban egy csapat elképesztően drámai körülmények között kap ki, megkezdődik a zombizálódás. Van még esély továbbjutni, de a zakó olyan találat a csapat szívében, amiből nem lehet felállni.

Általános példa:

A ’99-es NBA rájátszásban a Pacers egyetlen egy védekezésre volt attól, hogy visszavegye a hazai pálya előnyét a New York Knicks-től. Három pontos vezetésről mégis sikerült kikapni, köszönhetően Larry Johnsonnak és mindenidők leghíresebb 4 pontos játékának.

A Pacers a duda után meg is kezdte a zombizálódást, a Knicks pedig könnyedén bejutott az NBA döntőbe.

Személyes emlék:

Egyre rázósabb talajra érkezünk. A 2008-as rájátszás első körének első meccsén, a Suns-nak körülbelül 70 lehetősége volt a győzelemre, végül kétszeres hosszabbításban kapitulált. A rendes játékidő végén Michael Finley, a hosszabbításban Tim Duncan… (elcsukló sóhaj…) Tim Duncan egyenlített egy-egy hárompontossal.

A meccs után üveges szemmel bámultam a plafont órákon keresztül. Tudtam, hogy ez a vereség többet jelent egy zakónál. Ez eldöntötte a párharcot is. A Suns-nak esélye nem volt a továbbiakban.

4. A zebrák diadala

Veszélyes zónába érkeztünk. Innentől kezdve jönnek azok a vereségek, amiknek hatására akár a kedvünk is elmehet az egész sportnézéstől. Sacramento Kings rajongóknak: nem késő még kilépni innen.

A zebrák diadala az a mérkőzés, amit a bíró(k) fújásainak zöme befolyásol. A rossz irányba. Nem kell ennek feltétlenül egész meccsen tartania, elég a meccs végén pár jogtalan ítélet (elég akár egy is!), és a vereség garantált. Természetesen a bírók nem szánt szándékkal tesznek keresztbe, de (sajnos) akadt olyan eset is, ahol erről volt szó.

Általános példa:2002, Sacramento Kings – Los Angeles Lakers, hatodik találkozó. Mindenidők legrosszabbul vezetett kosárlabda mérkőzése, kezeket le. A Lakers az első öt találkozón 22 büntetőt átlagolt meccsenként. A hatodikon 27-et dobhattak az utolsó negyedben. Elképesztő gyorsasággal fújták ki Shaqről a Kings kezdő centerét (Vlade Divac), a Kings cserecenterét (Scot Pollard), majd a biztonság kedvéért a maradék legmagasabb játékost is (Lawrence Funderburke). A másik oldalon a fújások elmaradtak, sőt, minden kétes szituációt a Kings ellen fújtak, összeszedve 5-5 faultot Chris Webbernek és Doug Christie-nek is.

Meglepő módon a Kings így is meccsben volt (1 pontos hátrány 12 másodperccel a vége előtt), aztán Mike Bibby orra faultolta Kobe Bryant könyökét, ott pedig minden remény elúszott.

Személyes emlék:

2007, Phoenix Suns – San Antonio Spurs, harmadik találkozó. Mindenidők második legrosszabban vezetett kosárlabda mérkőzése, kezeket le.

Bruce Bowen gyakorlatilag megölte Nash-t, számtalanszor csapott rá a kezére a meccs közben (sípszó nélkül), majd a támadó oldalon szándékosan térdelt be oda, ahol a legjobban fáj.

Amare Stoudemire szintén gyorsan, és határozottan lett kifújva a meccsből.

A mérkőzés egyik játékvezetője az a Tim Donaghy volt, akit azóta már kivontak a forgalomból, és lecsuktak NBA meccsek szándékos elcsalása és a rá való fogadások miatt. Donaghy kifejti a könyvében, hogy mind a Suns – Spurs harmadik meccse, mind a Kings – Lakers hatodik meccse előre le volt fixálva. Az NBA mégsem tett semmit. Mert nem tudott.

Így lehet az, hogy a Sacramento Kings és a Phoenix Suns (illetve két emblematikus figurája, Chris Webber és Steve Nash) nem nyerhetett NBA bajnoki címet az adott években. Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy ezekben az években ők voltak a liga legjobb csapatai.

Menjünk is tovább gyorsan, mielőtt szétverem a klaviatúrát.

3. Az elpárolgás

Csapatod hatalmas előnyre tesz szert idegenben, az ellenfél romokban hever, a magabiztos szurkolók már beírták a győzelmet. És ekkor valami egészen leírhatatlan dolog miatt megkezdődik a feltámadás, a közönség egy új szintre emeli csapatát, csapatod pedig teljes összeomlást mutat. Az utolsó percekben/másodpercekben már élni sincs kedved.

Általános példa:

Bocsánat a sok-sok kosaras példa miatt. A 2000-es nyugati konferenciadöntő 7. meccse fantasztikusan illik a képbe. A Portland Trail Blazers 15 pontos előnyt birtokolt az utolsó negyedben a Lakers otthonában. Érthetetlen, elképesztő, teljes összeomlás.

Személyes emlék:

A 2006-os NBA döntő harmadik mérkőzése. A Dallas Mavericks 6 és fél perccel a meccs vége előtt 13 ponttal vezetett. A Mavs egy győzelemmel gyakorlatilag bebiztosította volna a bajnokság megnyerését, hiszen (2-0-ra álltak a meccs előtt) 3-0-ról még egyetlen NBA csapat sem állt föl a rájátszások történetében.

Máig nem értem, hogy nyert a Heat. (Egyébként remek példa a zombizálódásra is, hiszen a Mavs a következő három meccset (és magát az NBA döntőt) is elbukta).

2. Isten könnycseppje

Elérkeztünk azokhoz a tragikus végjátékokhoz, ahol valami nem normális dologgal ér véget a meccs. Mintha valaki fentről besegített volna. Ezeknek a meccseknek még a megnyerése is nehezen feldolgozható, elvesztése egyenesen katasztrófális.

Általános példa:

Említhetném Derek Fisher kosarát 0.4 másodperc alatt a Spurs ellen, de mivel így is túl sok kosárlabda (és a gyomromnak túl sok Lakers) volt már, inkább amerikai focis példát hozok fel.

A ’99-es Bills – Titans rájátszás találkozó tökéletes. A Bills vezetést szerzett egy kései field goallal (16 másodperc maradt hátra), így a Titansnek a rúgás visszahordása alatt kellett valamit kezdenie. Isten könnycseppje volt az a lateral passz. Személyes emlék:

A 42. Super Bowl. Eli Manning passza David Tyree-nak. És a könnycsepp, ami odaragasztotta a labdát a sisakhoz.

1. A sötét csoda

Elérkeztünk a végkifejlethez. A sötét csoda akkor lép életbe, amikor Az elpárolgás és Az Isten könnycseppje egy és ugyanazon a meccsen következik be. Feldolgozhatlan, megemészthetetlen, kitiltandó.

Általános példa:

Összesen kettőről tudok a sport történelmében.

Az első:

Az 1986-os World Series hatodik találkozója. A Red Sox egy győzelemre volt a bajnokság megnyerésétől, amire meg is kapták az esélyt. A 10. inningben 2 futást is összehoztak, így 5-3-as állásnál 3 outra voltak a szezon végétől. Az első kettő könnyen is jött, így a New yorki Shae stadionban kiírták a következőt: „Congratulations, Boston Red Sox, 1986 World Champions”.

Talán ez, talán más, de a New York Mets előrukkolt a sötét csodával.

Gary Carter single-je után jöhetett Kevin Mitchell, aki szintén ütött egy single-t. Továbbra is csak egy embert kellett kiejtenie a Red Sox-nak és Calvin Shiraldinak. Jöhetett Ray Knight, akinek a single-je hazahozta Cartert és a harmadik bázisra tette Mitchell-t.

5-4-es vezetésnél Shiraldi helyett jöhetett Bob Stanley, a Mets-nél pedig Mookie Wilson.

Szegény Bill Buckner és szegény Red Sox szurkolók.

A második:

Kings szurkolók, ha még nem szóltam volna…

Ismét a 2002-es nyugati konferenciadöntő, ismét Sacramento – Los Angeles, ezúttal a negyedik meccs.

Az első negyedben 20 pontos vezetést összeszedő Kings a meccs végkifejletére kettő pontot tartott meg. És Kobe kísérletét is kivédték. És Shaq kísérletét is. Vlade Divac pedig elütötte a labdát jó messzire. Sajnos épp arra járt már említett barátunk, Robert Horry.Tekintettel arra, hogy Samaki Walker a félidő előtti, de időn túli hármasát a játékvezetők megadták (amivel ugye itt nem 2 pont lett volna a különbség), illetve, hogy mi történt a hatodik találkozón (lásd: A zebrák diadala), azt hiszem kijelenthető, hogy ez volt mindenidők legbrutálisabb veresége.

Személyes emlék:

Nincs. És remélhetőleg nem is lesz. Ha igen, az komoly gondokat fog eredményezni az egészségi állapotomban. Elvégre csak holnap lépek be a második X-be.

Gondolatok az elmúlt 48 óráról
Az elmúlt két nap történéseit nem lehetne egy cikkben összefoglalni, úgyhogy csak vázlatszerűen tekintenék vissza mi is történik, mikor más emberekkel körülvéve nézel sporteseményeket. Az anyag felhasználható általános tudnivalóként is.

Ha egy olyan kocsmában ülsz a haverjaiddal, ahol van tv/kivetítő, és egy általad is ismert sportot közvetítenek (kvázi nem az Eurosport 2 megy), egyben megvan a lehetőséged, hogy az adott meccsre ott helyben fogadj a telefonoddal, tedd meg.

Az izgulás nem akkora miközben a barátaiddal sörözöl, hiszen csak félszemmel nézed mi történik, mégis megvan a hangulata az egésznek.

Most szombaton a Philadelphia Flyers – New York Rangers hoki találkozót nyomták a törzshelyemen, gyorsan rá is kerestem kinek kell nyerni (bár akkor már rég eldőlt, hogy a Flyersre fogok fogadni), majd megtettem a győzelmüket kicsit többel, mint a két és fél literes sörzsiráf ára.

A Flyers 4-1-re nyert (ebből csak két gólt láttam), a haverjaim pedig géniusznak tartottak a tipp miatt. Pedig csak a helyszín és a hangulat miatt nyertem. Ha ugyanezt otthon megrakom, szinte biztos vagyok benne, hogy beütött volna a krach.

Tanulság: 10-ből legalább 6 alkalommal (egy jó fogadó legalább 60%-os arányban nyer) ingyen iszol, ha fogadsz egy kocsmában.

***

Ugyanekkor, ugyanezen a helyen jött a tweet, hogy a Suns hat játékost érintő cserét bonyolított le.

Miután a világos kicsit félrement a torkomban, a szememet behunyorítva kezdtem el olvasni a neveket.

Másodpercek kellettek, hogy feldolgozzam mi is történik, miközben félrészegen egy pizzát emésztettem.

Az ember első reakciója ilyenkor, hogy gyorsan csendre int mindenkit, majd felolvassa mi is történt. A legviccesebb az egészben, hogy ilyenkor még nem tudja eldönteni, hogy csapatának ez igazából kedvező, vagy nem. Főleg nem, ha félrészeg.

Pár óra elteltével viszont mérlegeltem, és azt kell mondanom, ez egy nagyszerű csere a Sunsnak.

Hedo Turkoglunak elég volt 15 meccs is, hogy persona non grata legyen Phoenixben, Jason Richardsonnal valószínűleg amúgy sem hosszabbított volna a Suns a nyáron (ahogy nem fog a Magic sem, hogy aztán végül aláírjon veterán minimumért a Paul-Anthony-Gallinari-Stoudemire négyes mellé New Yorkba – én szóltam), Earl Clark pedig soha nem tudta kinyitni a szárnyait nálunk… de legalább a Magicben sem fogja. Szegény, hányattatott sorsú Louisville játékosok.Az ellenérték vicces, hiszen Vince Carternél jobban még egy játékost sem húztam le soha. Nyilvánosan.

Mindenesetre, ha Vince bedobálja azokat a triplákat, amiket J-Rich bedobált, illetve megcsinálja magának azokat a kosarakat, amiket megcsinált Orlandóban, akkor jóban leszünk.

Ilyenkor mondjuk kicsit bánom, hogy nem 2001-et írunk.

Mickael Pietrus (akinek szerintem életemben először írom le a nevét helyesen) állítólag az aktív rotáció része lesz, úgyhogy már csak az rejtély, hogy a Suns miért is édesgette magához a nyáron Josh Childress-t 970 millió dollárért.

A csere valódi (egyben legalulértékeltebb) értéke viszont Marcin Gortat lesz, aki 1995 óta az első Suns játékos, aki lepattanózni fog.

***

Volt szerencsém a Jaguars történetének legfontosabb alapszakasz mérkőzését négy Colts szurkolóval megnézni.

Istenem, hogy ez mekkora hiba volt. A sör se volt elég.

Tanulság: Soha nézz meccset az ellenfél szurkolóival, ha ők túllépik a 2:1-es arányt.

Hogy miért?

Ha ők örülnek, akkor nagyon. Taj Smith kiharcolt fumblejénél nagyon kényelmetlen volt a fotel.

Ha te örülsz? Halk, szolid, kínos. Mike Thomas punt return touchdownja mintha meg se történt volna.

Nincs esélyed. Főleg, ha a meccs olyan, mint amilyen volt a Colts ellen. 10 perc alatt biztos volt, hogy Jagsnek esélye sincs a győzelemre. Pedig egy 5. és 4 yardos playt is megcsináltak. Nem vicc.

Innentől kezdve a Jagsnek meg kell vernie Rex Grossmant és Matt Schaubot, a Coltsnak pedig el kéne hasalnia vagy a Raiders otthonában, vagy az edző és QB nélküli Titans ellen, hogy kedvenceim bejussanak a rájátszásba, és a Ravens/Jets duó valamelyike 62-3-ra megverje őket a Wild Card derbin.

Nem könnyű.

***

Cserébe legalább mind az öt fogadásom elment. (Ezúttal is köszönet a bowl.hu szerkesztőinek, amiért biztosítottak arról, hogy a Pats legalább 14 ponttal fogja verni a Packerst. Függetlenül attól, hogy én 28-at vártam közé, ezt az ő nyakukba varrom.)

Nehéz megmondani melyik a legfájóbb.

A Lions hosszabbításos győzelme Josh Freeman (meg a többiek) felett?

Az abszolút hulladék Panthers sikere, amivel az 1/1-es draftjogukat kockáztatták? (19 szerzett ponttal meccset nyerni úgy, hogy nem Pittsburgh-ben játszol? Komolyan?)A Hornets zakója Detroitban, ahova legalább 120 néző kilátogatott?

Egyik sem.

***

A legfájóbb az, hogy az Eagles győzelmét egy kötésbe tettem a Saints és a Jaguars győzelmével. Mégis mit gondoltam?

Tanulság: Egy csapatot se tegyél kötésbe 2016-ig, ha náluk játszik DeSean Jackson.

Amit a Giants művelt, az valahol az első hely környékén mozog a vereség szintjeiben. Csak azért nem nevezem Sötét csodának, mert nem a rájátszásban történt. Egyébként abszolút hiteles.

Csak a rekordkönyv kedvéért, a Giants 24-3-ra vezetett a félidőben. Sőt, 31-10-re 7:29-cel a vége előtt. Mi ez, ha nem az év legnagyobb Elpárolgása?

Jackson punt returnje pedig abszolút megfelel Isten könnycseppjének. Sőt, tudván, hogy elsőre még megfogni sem tudta a labdát, ez már Isten zokogása.

Szegény Giants szurkolók.

Emellett, ha még egy DeSean Jackson videót is belinkelnék idén, mindenkinek megvan a joga, hogy soha többet ne olvasson.

Habár a Giantsnek van már World Series győzelme, ezen a néven, ebben a városban még nem sikerült megnyerniük a bajnokságot.

A Texas Rangers szintén első címére pályázik.

Én pedig ennek a World Series beharangozónak az írása közben jöttem rá, hogy akaratom ellenére nem értek eléggé a baseballhoz.

Hogy mit fontos tudni a két csapatról? Egyik szerencsétlenebb, mint a másik.

A Giants még New Yorkban nyert 1954-ben, három évvel később költöztek San Franciscoba (meghagyva a nevet az 1970-ben az NFL-hez csatlakozó… New York Giantsnek), azóta pedig olyasmit éreznek, mint a Chicago Cubs szurkolók.

1962-be a Giants közel került a WS megnyeréséhez, a Yankees elleni hetedik meccsen 1-0-ás jenki vezetésnél emberrel a harmadik és a második bázison, 2 outnál az utolsó inningbn, Willie McCovey üthetett.

A második bázison az a Willie Mays állt, aki nem csak a liga történelmének negyedik legtöbb homerunját ütötte (660), de elképesztő sebességgel rendelkezett. Egyetlen single tehát elég lehetett volna a Giantsnek a bajnokság megnyeréséhez. Willie McCovey ütött, Bobby Richardson pedig elképesztő módon lekapta a tűzgolyót, befejezve a találkozót, és megnyerve a Yankeesnek a bajnokságot. Akit érdekel a videó, az itt megnézheti.

Egy másik emlékezetes WS az 1989-es, ahol is a Giants – Athletics harmadik találkozót félbeszakította (igazából még a mérkőzés megkezdése előtt) a Loma Prieta földrengés.

Félelmetes videó, ahogy az ABC közvetítése megszakad a földrengés miatt. Az akció 04:32-től kezdődik.

Tíz nap biztonsági szünet után folytathatódott a széria, ám az Athletics sima 4-0-ával nyerte meg a bajnokságot.

2002-ben a röhejes szerencsétlenség ismét utolérte a Giantset, az Anaheim Angels (mára már Los Angeles Angels) ellen ismét a hetedik mérkőzésen kaptak ki, miután leadták öt futásos előnyüket.

A Texas Ragers idén nyert először szériát a rájátszásban, így először játszhatnak World Series-t is.

Akikre érdemes figyelni:

Cliff Lee a Rangers legdominánsabb dobója. Csak egy adat: az idei rájátszásban eddig 34 strikeout és mindössze 1 walk áll a neve mellett. Lee a liga történelmének első játékosa, aki egy rájátszás alatt 3 meccset is 10 strikeout fölött tudott zárni.

A Giantsnek is van Cy Young győztes dobója Tim Lincecum személyében. Lincecum és Lee csatája döntő lehet, hiszen mindketten kezdeni fognak a mai első találkozón. (További kezdők: CJ Wilson, Tommy Hunter, Colby Lewis illetve Matt Cain, Jonathan Sánchez, Madison Bumgarner – ha nem is hatalmas, de azért fölényt birtokol a Giants)

Nem tudok elmenni a két closer mellett. Brian Wilsonról még nem szereztek direkt futást az ellenfelek a rájátszásban. Az eddigi hét rájátszás meccséből az utolsó hatot megmentette. Négy séta mellett tizenkét strikeoutja van. Üthetetlen. Az pedig nem lehet kérdés, hogy a szakállában van az ereje. A Rangers záródobója, az újonc Neftali Feliz lesz, akire iszonyatosan fontos feladat hárulhat majd látva a Giants eddigi szoros meccseit.

És akkor az ütők…

A sehonnai vikingképű Cody Ross 3 homerun és 5 RBI mellett .350-ös átlaggal zárta az NLCS-t (National League Championship Series). Valószínű, hogy a World Series MVP címet is a polcán szeretné látni.

A Rangers Josh Hamilton játékára építhet, aki négy homerunnal és 7 RBI-jal járult hozzá a Yankees elleni továbbjutáshoz.

Tipp? Egyelőre nincs. Mivel a Rangers a Mariners csoportriválisa, ezért egy kicsit a Giants felé húz a szívem. A hazai pálya és a dobók közti különbségből ítélve a Giants győzelmét jósolom.

Megérdemelnék.

Latolgatás és körkép
Öt nap múlva elkezdődik a 2010/2011-es NBA szezon. Komolyan eltelt négy hónap azóta, hogy a fotelemben mozdulatlanul ülve végignéztem, ahogy Kobe Bryant egy konfetti-esőben ünnepli ötödik bajnoki címét? (Nagy sóhaj.)

Ideje felülkerekedni a múlton, túltenni magam azon, hogy Ron Artest bajnoki gyűrűt nyert, és belemerülni az új szezon izgalmaiba és rejtélyeibe.

Következzen az idény beharangozója.

A BAJNOKASPIRÁNSOK

Los Angeles Lakers

Mikor nem azok?

A rémisztő tény, hogy a Lakers erősödött tavalyhoz képest. Jordan Farmar elment büszke kozáknak New Jerseybe (állítólag a két füle külön repülőjegyet kapott), így a vezetőség gyorsan és olcsón lecsapott arra a Steve Blake-re, aki eddig nemcsak a város gyengébb csapatában játszott, de akár a Lakers kezdő irányítója is lehet az öregedő Derek Fisher előtt.

Ha ez nem lenne elég, Bryant beszervezte a gyűrűvadászatba az agyontetovált Matt Barnes-t is, aki eddig az Orlando Magic verőlegénye volt. Kezdem egyre jobban azt érezni, hogy a Lakers gyűjtögeti azokat az embereket, akik valamennyire is frusztrálják Bryantet.

Két éve benyaltak Raja Bellnél, tavaly egy hét meccses párharc után gyorsan cseréltek Artestért, most pedig Barnes volt az aktuális pióca az alapszakaszban.

Ha Andrew Bynum egész szezonban egészséges lesz (Spoiler veszély: nem lesz), akkor a Lakers minden gond nélkül nyerheti meg a nyugati alapszakaszt, majd masírozhat be ismét a döntőbe. Azért hadd mondjam el, hogy a nyugati második (vagy harmadik) hely is bőven elegendő nekik, hogy ismét bejussanak, majd bajnokok legyenek zsinórban harmadszor. Más szavakkal, hogy bekövetkezzen az apokalipszis.

Miami HeatDraftold le a liga egyik legjobb dobóhátvédjét. Nyerj bajnokságot. Eressz le. Legyél közepes. Legyél unalmas. A legvégén legyél rossz.

Újra legyél közepes. Legyél jó. Szerződtesd a liga egyik legjobb magasemberét. Aztán a liga legjobb játékosát.

Megvan? Király.

2003-tól címszavakban eljutottunk 2010-ig, ahol is összeállt az álomcsapat.

Az embernek olyan érzése van, hogy Chris Bosh, Dwyane Wade és LeBron James mellett játszhatna akár két terhes nő is irányítót és centert, az eredmény a bajnokság megnyerése lesz.

Nos, a Heatnek ennél még több jutott.

Ott lesz Mario Chalmers és Eddie House, akik még álmukból felébredve is bevágnák az üres triplát. Márpedig három ilyen kaliberű játékossal sokszor lesznek üresen.

Ott lesz Joel Anthony és Zydrunas Ilgauskas, akik a koszos munkát elfogják végezni a palánk alatt.

Ott lesz Udonis Haslem, aki jelenleg a liga csapatainak felében kezdő erőcsatár lenne.

És ott lesz Mike Miller, akiről többet se kell elmondani, minthogy egyszer (2006-ban) már volt a liga legjobb cserejátékosa.

Ha a Heat nem is fogja megdönteni a Chicago Bulls 72-10-es rekordját, bőven 60 győzelem fölött állhatnak majd neki a rájátszásnak.

Boston Celtics

Tavaly azt gondoltam, hogy a zöld-fehérek már a rájátszás első körében kiesnek. Erre majdnem megnyerték a bajnokságot.

Idén nem követem el ezt a hibát, főleg annak tekintetében, hogy a Celtics a nyáron leigazolt két hullát, akik még névrokonok is! Ennek mennyi lehetett az oddsa?

Jermaine „egész életemben túlfizettek a semmiért” és Shaquille „elértem, hogy sehol ne vonultassák vissza a mezem, mivel ez az negyedik csapatom öt éven belül” O’Neal! Danny Ainge, ezt már nevezem!

Majdnem olyan jó ötlet volt, mint elkezdeni mindenidők legsiralmasabb baseball karrierjét, mielőtt NBA játékos lettél volna.

Sajnos nem tudok elég gúnyos lenni, mivel a Celtics-é a liga legösszeszokottabb csapata, tele sokat megjárt veteránnal. A kiszivárgó videókból és hírekből pedig úgy tűnik az öltözőben is jó a hangulat.

Ha nem is a kelták a legveszélyesebbek idén, benne van, hogy megnyerik a csapat történelmének 18. bajnoki címét.

A FELEMELKEDŐK

Oklahoma City Thunder2008-ban ha valaki azt mondja, hogy Oklahoma Cityben pár éven belül egy nagyon erős NBA csapat lesz, akkor nagyon bután néztem volna. Tudniillik akkor még a városnak saját csapata sem volt.

A tavalyi rájátszásban megmutatták, hogy tisztelni kell a csapatot és a várost is. A játékosok és a nézők a szívüket kitéve hoztak két győzelmet a későbbi bajnok ellen.

Az alapanyag adott, az összegyúrása folyik. Kevin Durantnél nincs három jobb játékos az NBA-ben. Aki ezt a tavalyi szezon végéig nem fogta fel, annak ott volt a világbajnokság, ahol röhögve alázta szét a bolygó legjobbjait. A tavalyi pontkirályi cím csak a kezdet volt, idén nem látom, hogy ki lehetne esélyesebb a liga legértékesebb játékosa (MVP) címre, mint ő – Kobe csapatjátékossá konvertálódott, és valószínűleg többet lesz sérült/fog pihenni, James két All-Star csapattárssal nem tud olyan statisztikákat produkálni, mint Clevelandben. Marad Durant.

Russell Westbrook, Jeff Green és James Harden szintén jó matéria, nem beszélve a tíz kedvenc játékosomban benne lévő Morris Petersonról, akiben meccsenként két tripla benne lesz.

Az igazán aggasztó dolog a centersor, ahol a fehér Nenad Krstic-Cole Aldrich tandem nem a legpofásabb, habár tavaly a kongói Serge Ibaka (a későbbiekben Iblocka néven fut majd, ki tudja miért) letette névjegyét.

Titkon az egész liga annak szurkol, hogy idén meglepetést okozzanak.

Chicago Bulls

Talán meglesznek a kellő alkatrészek.

Legalábbis ha végigmegyek, sehol nincs gond a bikákkal.

Derrick Rose napjaink legizgalmasabb irányítója. Ronnie Brewer hasznos, jól védekező dobóhátvéd. Luol Deng stabilan jól teljesítő kiscsatár. Carlos Boozer harcos eszkimó, habár a szezon első két hónapjában nélkülözniük kell kéztörés miatt. És Joakim Noah, akinek a haját visszavonulása után kiállítják majd a Hall of Fame csarnokban.

Minden adott!

Az igazi segítség persze az új védekező specialista edző, Tom Thibodeau, illetve a kirakatnyi cserepadra érkező hasznos kiegészítőember (CJ Watson, Kyle Korver, Kurt Thomas, Keith Bogans).

Én nem fogok meglepődni, ha valamelyik nagy ászt kivágják majd a rájátszásból.

A LEENGEDŐK

Phoenix SunsVárjunk csak, mit írtam?

Ennyire nem lehetek realista. (Aki úgy gondolta, hogy a fejlécben lévő játékosok véletlenszerűek, annak még most essen le: rosszul gondolta.)

Találós kérdés: Hány játékos maradt a legendás 62 győzelmes alapszakaszt futó 2004-es Sunsból?

A helyes válasz egy, mivel Leandro Barbosa és Amar’e Stoudemire is már a keleti parton sütteti fekete pocakját.

Steve Nash az utolsó mohikán, kiegészülve tíz kiscsatárral, rengeteg lelkes, ám a lelke mélyén lelombozódott szurkolóval, és egy remek edzői stábbal. Az eredmény kiszámíthatatlan.

Stoudemire pótlása egyszerűen nem lehetett zökkenőmentes manőver, így az új menedzsment nem is vette könnyen az akadályt.

A tavaly egész szezonban pizzát zabáló (majd a kosár világbajnokságon ébredező) Hedo Turkoglu akár még be is válhat, ám nagy kérdés, hogy hogyan fog megbirkózni az erőcsatár poszttal. További érkező Josh Childress, aki remekül illeszkedik a Suns rohangászós játéktervébe, csak hát nem épp hiányposztra jött, mivel swingmannek ott van már Jason Richardson, Grant Hill és Jared Dudley is.

Az egyetlen igazi erőcsatár szerzemény Hakim Warrick szintén jó puzzle-darabka a rendszerbe, csak kosárlabdázni kell megtanítani.

Mindemellett a Suns ott lesz a rájátszásban, hiszen náluk van a liga legjobb kezdő és a liga legjobb csere irányítója is.

Igen, arra a Steve Nash-re gondolok, aki idén 37. életévébe lép, és igen, arra a szlovén Goran Dragic-ra, akinek két évvel ezelőtti draftolásakor még csak pelyhedzett a szőr a pénisze felett.

Igazi hullámvasút szezonra lehet számítani Arizonában.

Orlando Magic

Mielőtt zavargások törnének ki az ablakom alatt, úgy fogalmaznék, hogy a Magic nem is leengedő, inkább csak egyhelyben tiporgó. Márpedig Floridában ez igen csak nagy hiba a rivális csapatot elnézve.

Ki miatt lehetne a Magicet bajnokesélyesnek hívni?

Talán Vince Carter miatt, akinek minden ugrásánál félő, hogy leszakad a lába?

Talán Rashard Lewis miatt, aki mojito koktélt kortyolgatva nevetgél azon, hogy évenként 10 millió dollárral többet kap, mint kéne neki?

Talán Dwight Howard miatt, aki inkább a nézőtér 14. soráig blokkol ki egy labdát, ahelyett hogy valamelyik csapattársának pöccintené?

Sok mindenben hiszek, de abban nem, hogy a Magic megismételné a két évvel ezelőtti menetelését. Valószínűleg ismét egy tisztes kiesés vár rájuk, ami lassacskán elpattinthatja Stan Van Gundy agyi ereit.

Ezen pedig nem Chris Duhon és Quentin Richardson fog segíteni.