- 0
Amerikai Futball NFC Csapatok
NFC Kelet
Itt pont az ellenkezője a helyzet, mint az előző csoportban. Négy hihetetlenül erős alakulat szerepel itt, akik közül bármelyik esélyes lehet akár a Super Bowl megnyerésére is. Pár érdekességet említenék meg Donovan Mcnabb átigazolt a Redskins-be, az Eagles legnagyobb ellenfeléhez. Így megnyílt a lehetőség a korábban ünnepelt sztár Micheal Vick előtt Phili-ben, hogy elfeledtesse, bűneit.
NFC Észak
Ebben a csoportban található másik szívemhez közel álló együttes a Green Bay. Ebben az évben visszavághatnak a tavaly elszenvedett két vereségért a Vikingsnak. Aaron Rodgers tavaly parádésan szerepelt, és idén még jobb lehet, a képességei meg vannak hozzá, szerintem sokáig eljuthatnak. Ami az örök ellenfelet, a Minnesotát illeti Favre apó lesz az irányító, szerintem rossz döntést hoztak azzal, hogy még ebben az évben is ott tartják az öreget. Sajnos már nem a régi, sérülékeny és több rossz mérkőzése is volt, mármint magához képest több. Én itt a Zöld Part elsőségét várom.
NFC Dél
Itt csakis egy gárda jöhet számításba, mégpedig a címvédő New Orleans Saints. Tavaly kisebb meglepetés volt a bajnoki címük, de idén megint nagy esélyük van a csoport győzelemre. Az Atalnata Falcons lehet az, aki esetleg befoghatja őket.
NFC Nyugat
Az utolsó négyesben nagyon kiegyenlített csata várható, egyik együttes se erősebb, mint a másik. Sokáig a Seahawks volt a legerősebb csapat, de a sérülések és eligazolások miatt, meggyengültek. A 49ers minden évben hatalmas erőket mozgat meg, hogy feljebb lépjen, tehetséges irányítójuk még nem mutatta meg igazán mire képes lehet ez lesz, azaz idény? Az Arizona Cardinlas uralta ezt a négyest az utóbbi két évben, de Kurt Warner visszavonulása után, nem lehet tudni mire, lesznek képesek. A másik sztárjuk, Boldin eligazolt kíváncsi leszek két ilyen fontos játékost, hogyan fognak pótolni. Idén nem várok tőlük nagy teljesítményt.
- 0
Amerikai Futball NFL Csapatok
AFC Kelet
Az előszezonban nem szerepeltek igazán jól ebben a csoportban található csapatok, mindegyikük két győzelemmel és két vereséggel zárt. Ez nem jelent semmit, szögezzük le mindjárt az elején, mert általában ilyenkor a cserék szoktak szerephez jutni. Ebben a négyesben a legerősebbnek a New York Jets-t találom. Tavaly már remek védekezésükkel bejutottak a rájátszásba, idén már több tapasztalattal vághat neki a szezonnak az irányítójuk, Sanches és ha ő képes folyamatosan jó teljesítményt nyújtani, úgy gondolom meg sem állnak a döntőig. Legnagyobb érkezőnek Santonio Holmes-t találom, aki igaz vezéregyéniségévé válhat ennek az alakulatnak.
AFC Észak
Nehéz dolgom lesz ezzel a négyessel, három azonos erősségű együttes található itt, akik közül bárki megnyerheti ezt a csoportot. Én az egyik kedvenc együttesemről a Steelers-ről írnék pár sort. Őket tartanám a legnagyobb favoritnak, de sajnos kezdő irányítójukat négy találkozóról eltiltották, így az ő hiányát meg fogják érezni, plusz a második számú is sérülést szenvedett így a harmadik számú Dixonnak kell majd az alakulatot vezetnie. Ennek a gárdának van az egyik legjobb védelme, és ha sikerül összeszedniük magukat, a pocsék tavalyi év után, akkor még irányító nélkül is megnyerhetik a mérkőzéseiket. Elkapó poszton történt változás, az előbb említett Holmes eligazolt, míg visszatért Randle El.
AFC Dél
Itt évek óta egyed uralkodónak számít az Indianapolis Colts, két évvel ezelőtt rövid ideig elvesztették a trónt, de tavaly visszaszerezték. A felkészülésen négy vereséget szenvedtek, de valószínűsítem ennél jobban fognak majd szerepelni a tét meccseken. A fiatal védelmüket próbálták meg megerősíteni pár tapasztalt játékossal, mert tavaly ebben a csapatrészben volt a legtöbb probléma.
AFC Nyugat
Nehéz erre a csoportra bármit is mondani nagyon lutrinak tűnik számomra, két gárda, Kansas és az Oakland évek óta pocsékul szerepel, de így fiatal tehetségeket tudnak szerezni, amivel könnyen meg tudnak erősödni. A Broncos tavaly hatalmas változásokon ment keresztül, egy fiatal tehetséges edzőt igazoltak, és elment sztárirányítójuk, nem érzem őket különösebben erősnek. Nálam a favorit a San Diego, évek óta ők uralják ezt a négyest, és idén is jók lehetnek, ha elkerülik őket a sérülések.
- 0
Welcome to the tippmixtippek.net, where we list the best offers online signup for our
featured bookmaker, free sports betting tips and spread betting partners. For To take advantage of these promotions click any offer shown below to go direct to the partner site.
Free bets uk lists and reviews free sports bets from secure and legitimate online bookmakers, betting exchanges and spread betting firms. The free bet listings on this site are also available to most European union and International countries in your equivalent currency.
Bookmakers free bets!
Please be aware that the offers on this website are liable to change from time to time, we will adhere to update the offers in a timely manner as best we can, however we strongly recommend reading the ‘terms and conditions’ before signing up and placing any bets on the various websites. free bets uk wishes you the best of luck with any bets you you may place, and advises only to gamble within your means.
Tippmix tippek free bets UK specials, win bonuses and all individual bookmaker teasers on big betting events. Online betting free bets UK and free sports betting tips at tippmix tippek, the bets football predictions professional tipster and analysts.
- 0
Amerikai futball NFL
Hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Amerikai foci, egyre többen próbálják ki, és még többen kedvelik meg és ülnek le hétről hétre a televíziók elé, hogy szurkoljanak kedvenceiknek. Egyre többen pedig fogadnak is rájuk és most már minden online fogadóiroda repertoárjában megtaláljuk ezeket a találkozókat. A nagyobb sportoldalak nem foglalkoznak részletesen ezekkel a meccsekkel, csak a kisebb NFL oldalak próbálnak elemzésekkel szolgálni. Mi is szeretnénk ezek táborát növelni, akik hétről hétre 1-2 mérkőzés megírásával megpróbáljuk megjósolni az esélyesebb csapatokat. Mivel rengeteg a klub és hosszú lenne leírni mindegyik gárdáról pár mondat, és még hosszabb és nehezebb munka lenne megírni, kik esélyesek a végső győzelemre úgy döntöttem, minden csoportból, a szerintem legerősebb alakulatról fogok pár sort írni.
Unibet | Winmasters |
10,000 Ft Üdvözlő Bónusz | 15.000 Ft Kezdő Bónusz |